Ha valakit érdekel, akkor mostanság a http://konoksagok.freeblog.hu címen blogolok.

na akkkor ennyi volt... azt hittem vegre csatlakozik ez az orszag is a kulturalt vilaghoz, de egyre valoszinubb, hogy sose fog sikerulni, szoval en inkabb menekulok innen....

Ma szokás szerint túlzásba vittem az6 alvást, aludtam nem egész 3 órát, ez az éjszakás hét ártka...

Ilyenkor, ha álmodok is valamit, általában elég eszement dolgok jönnek ki belőle. A mai is ilyen volt:

Gyerekként a második világháború idejében voltam Budapesten, ahol lakunk is... Az öcsémmel bújkáltunk össze-vissza és valahonnan szereztünk kajajegyet, a közelünkben van a repülőtér, oda jártunk enni a konyhára, ez egy jó ideig működött is, de aztán romlott a helyzet, valószinűleg akkor szállhatták meg a németek a várost, bár ezt utólag magyarázom bele, szóval valahogy be kellett jutni a repülőtérre, hiszen éhesek voltunk, meg ha egy repülőgépre fel tudunk jutni...

Elindultunk, óvatosan végig az utcán, sehol senki nem volt rajtunk kivül, a vasúti sineknél beugrottunk az árokba, majd egy óvatlan pillanatban átrohantunk a teljesen üres úton, oda a kapuhoz, az útolsó pillanatban rántottam vissza az öcsémet, hogy nehogy észrevegyenek a katonák... A kerités betonelemeinek támasztottam a fejem, hűtöttem, és gondolkodtam, hogy mit is tehetnénk, hiszen se előre, se vissza nem volt út... Ekkor jött ki az egyik konyhás nő a kapunk, mire az öcsém előlépett, a nő észrevette, és rámordult: - Mit kerestek itt?

Az öcsém előhuzott két kajajegyet, mire a nő biccentett, hogy kövessük, mi meg lehajtott fejjel sehova se nézve teljesen merev felsőtesttel szinte rohantunk a nyomában... megmenekültünk, megint, egy időre...

Itt ébredtem fel, és elgondolkodtam, honnan jöhetett ez az álom, és rájöttem: az őszi pesti történések, a neonácik nyilt és engedélyezett gyülekezése, ezek hozzák elő az ilyeneket... Ezúton is köszönöm, az összes illetékesnek, aki persze ezt nem olvassa, de ha igen se veszi magára...

És még egy aprócska adalék a jött-ment zsidókat Izraelbe, vagy a gázkamrába kivánóknak: a IV. században a mai székesfehérvár térségében már voltak zsidó szimbolumokkal diszitett sirok... akkor hogy is van ez? ki itt a jött-ment?)

Ezzel az írással már
régóta tartozom, most nem tudok aludni, gondoltam, hogy
bepótlom, legalább valami értelmeset csinálok...

Van egy másik írásom,
bár nem ismerhetitek, hiszen még az sincs kész,
tehát nem is publikáltam, ez az írás az
érzelmek és úgy általában a dolgok
élettartalmáról egy rövidke
eszmefuttatás... Ha a magányról szeretnék
írni, akkor mindenképpen elő kell venni az előző
írást és kiegészíteni, hiszen ott
csak a pozitív érzelmekről esett szó... most
következzenek a negatívak is:

Az első és legfontosabb
különbség, hogy a pozitív érzelmek
saját energiakészlettel rendelkeznek, és bár
e mellé kaphatnak külső forrásokból
kiegészítőt, de ez elenyésző és nem
elsődleges. A negatív érzelmek viszont mindig valami
más forrásból szerzik az energiáikat,
sajátjuk nem lévén. Éppen ezért
van az, hogy az embereket sokkal könnyebb valami ellen harcba
hívni, mint valamiért, hiszen a valamiért
harcolás az az én energiáimat emészti fel
elsődlegesen, míg a valami ellen harcnál végső
soron a máshonnan elvont energiákból akár
nyerhetek is.¹

A magány egy negatív
érzelem, ezt nem is kell nagyon bizonygatni, hiszen az emberek
csak sötét, tompa színeket, árnyékokat
kapcsolnak a szóhoz. E érzés kapcsán
egyből jelentkezik az egyedüllét fogalma is, és
nagyon jó lenne tudni, hogy a kettő vajon nem lehet-e
szinonimája egymásnak? Az egyedüllét egy
állapot, mely lehet rossz, semleges, de egyes időszakokban
akár kívánatos, jó is... éppen
ezért a két kifejezés közé nem
tehetünk egyenlőségjelet, de nem tehetünk azért
se, mert amíg a magány egy érzés, addig
az egyedüllét egy állapot. A magány
ráadásul nem is kapcsolódik feltétlenül
az egyedülléthez, hiszen számos esetben valaki
nagy társaság közepén is érezheti
magát magányosnak. Azt hiszem, hogy akkor járunk
a legközelebb a valósághoz, ha a magányt az
egyedülléttől, még pontosabban a társtalanságtól
való rettegésként értelmezzük,
hiszen a magányos ember társtalan, vagy ha véletlenül
lenne is társa, akkor is úgy érzi, hogy az a
társ nem az igazi, nem érti meg a problémáit,
nem tud neki segíteni... Mivel bizalmi gondokat ébreszt,
ezért ez az érzés elszigetel embertársainktól,
és szabad utat enged a depressziónak is, ezáltal
az ember csak a saját energiáira számíthat
(hiszen a társaktól elszigetelődött), és
ezek a negatív érzelmek is jelentős mértékben
megterhelik a készleteit, érdekes megfigyelni, hogy az
ilyen emberek kerülik világos, napos helyeket, nincs
étvágyuk, és nem is étkeznek rendesen,
energiáik nagy részét a depresszió, a
magány és az önsajnálat viszi el, és
ezáltal egy energiaszakadékba sodrodnak bele...
Szerencsére az emberek nagy többsége vagy
önmagától, vagy (ez a sűrűbb) külső
segítséggel sikeresen kiszakad ebből a
csapdahelyzetből, de időnként, megdöbbentően sűrűn,
ez nem sikerül, és ekkor az energiák teljesen
elfogynak, ami egyet jelent a halállal (ez az esetek
többségében öngyilkosságként
jelenik meg, és utána az emberek döbbenten állnak
a történtek előtt, hiszen a más valaki
problémája sosem olyan súlyos, és
persze kívülről nézve rengeteg egyéb
megoldás is felsejlik, főleg utólag... a valóságban,
ha valakin érezzük, hogy gondja van, és látszik,
hogy nem törhetünk át a tudatát borító
függönyön, akkor sürgősen szaksegítséget
kell igénybe venni, akár erőszakkal is, hiszen még
így se biztos, hogy nem-e késett el...)

Már megint egy csomó minden változott körülöttem, rájöttem, hogy a munkából soha nem fogok még megélni se, nemhogy meggazdagodni, tehát változtatni kell... rájöttem, hogy amíg dolgozok (főleg, amíg itt dolgozok) addig nem fogok tudni suliba járni, és diplomát szerezni, tehát változtatni kell... rájöttem, hogy amíg én probálok megbízni valakiben, addig ő folyamatosan átver (hogy miért azt nem tudom, de nem is érdekes), és persze a kapcsolatunkat se akarja tovább, tehát változtatni kell... szóval most jön majd egy nagy változtatás, lehet, hogy jódarabig ide se fogok tudni írni, és valószínű, hogy találkozni se fogok már senkivel se innen... ez van, nem jó, de miért ne változtassak, mikor ez így überszar?

Mondtam már, hogy úúúúúútálom ezt az egész rohadt világot, ezt az életet, amit élnem kell, meg ezt az egész rohadt országot ahol élek?

Ha még nem tettem, akkor most se fogom, de ez esetleg magyarázat lesz a későbbiekben történendőkre, már ha megteszem, azt amit fontolgatok tervezni....

Na, akkor kezdjük!
Ma van, mostmár volt az öcsém esküvője... nem az első, volt már nekik Amerikában egy két éve talán, de most hazajöttek, és itt is akartak egyet. Az öcsém megkért, hogy ha éppen ráérek, akkor legyek már a tanuja, én meg persze úgy intéztem, mert ugye, hogy... Éjszakás voltam, próbáltam nem elaludni, hogy időben odaérjek majd, de persze elaludtam, nagy rohanás és egy perc késéssel ott is vagyok. Ott egy régi ismerős, egy kántor, még a rabbiképzőből ismerem, letámad egyből, hogy mi van velem, még mindig a gumigyárban vagyok, meg a többi... Én válaszolgatok, közben azt se tudom, hogy hol vagyok, kicsit kómásan, mutatom neki a kezem, hogy nézze meg, még mindig a gumigyár (napi nyolc órában kormot és olajat mérek 10 dekagram ponttossággal, egy nap két-három tonnát is akár)... Meglátja egy nő, fogalmam sincs, hogy kicsoda, mert ugye miért mutatkozzon be, és rámtámad, hogy hogyan akarok én tanu lenni, és azzonnal menjek és mossam meg a kezem szappannal (az évszázad vicce, az ultra derm nem hozza le fél órás dörzsölés után se, sőt, de az mindjárt jön)... Mondom neki, mert én ilyen vagyok, minden hülyével szóba állok, hogy ha nem dolgozom, mire kezdi előről, a harmadik után ráordítok, hogy hagyja már, hogy befejezzem  a mondatot, és elmondom neki, hogy ha nem dolgozom két hétig, akkor tünik el ez a kezemről, addig teljesen reménytelen, mert benne van a bőrömben... Erre ő, hogy de menjek és mossam le szappannal... Fogtam a kabátom és eljöttem aludni inkább, de ha mégegyszer találkozom ezzel a nővel, biztos, hogy nem fog a saját lábán távozni!

Más: munkahelyen régi jó szokás, hogy piszkálják egymást az emberek, közel két év alatt leszoktak arról, hogy engem piszkáljanak (pl: ledrótozták a szekrényemet, hogy majd mennyit fogok szenvedni vele, míg lecsavarom, erre én hoztam egy feszítőkampót, beakasztottam, és két három mozdulattal leszedtem a drótot, de a lakat is tört lefele, annak aki csinálta megígértem, hogy legközelebb az ő lakatját is letöröm, azóta nem nyúltak a szekrényemhez), év végén jött egy új gyerek, akinek az a legjobb szórakozása, hogy azt kérdezgeti tőlem, mikor költözöm már haza... semmi köze hozzá, a többiek legalább tudják, miért költöztem el, és ott van az unokabátyám is, ő se kérdez ilyet, akkor mit akar ez a...

Na még más: a hétvégén el akartam utazni, péntekre kértem szabadnapot, nemet mondtam a szombati túlórára, és aztán egy rohadt gázkazán elromlik, és nincs hová menni, szép hosszú hétvége és mit érek vele?

Na ennyit a mai, meg az eheti rohadtságokról.

Van nekem egy családom, persze ez nem meglepő, hiszen, az emberek olyan hetvenöt-nyolcvan százalékának van. A mienk egy nagycsalád volna, öten vagyunk testvérek, és ugye van két szülő is hozzá... Még a nyolcvanas években nagy, családi összefogással építettünk egy házat, kint Pest külső részén, ez nagyon is ide tartozik, majd meglátod miért.
Még teljesen kész se volt a ház, mikor a család (apám nélkül) felkerekedett és kihurcolkodott Izraelbe, mert ugye az egyszerűbb, mint egy válás meg mit tudom én... Szóval disszidáltunk, aztán mivel nem volt ott se fenékig tejfel, ezért visszajöttünk, még egy év se telt bele, persze addigra már nem is volt disszidálás amit csináltunk, szóval változott a rendszer. A család továbbra is együtt élt, bár talán helyesebb lenne azt mondani, hogy egy helyen lakott... A nagyobbik hugom nem nagyon bírta otthon, lelépett, és talán öt évig nem is volt róla hír nagyon, én kimentem Izraelbe tanulni, és vissza se jöttem volna, csak szünetre, ha ki nem rúgnak a kollégiumból. A nagyobik öcsém is ment külföldre, hol Angliában, hol Amerikában, és most már öt éve ott is él, megnősült minden szép, minden jó... Apám és anyám nem jöttek ki jól egymással már rég, és most apám összejött valaki mással, és elköltözött... Énnekem is volt egy barátnőm időközben Szombathelyen, akkor egy évig én se laktam otthon, majd munka miatt vissza kellett jönnöm Pestre, de rendszeresen nem tudtam nyugodtan pihenni otthon, ezért elöször leköltöztem a pincébe, hogy akkor még ugyanúgy tudok hazaadni pénzt, de még így se volt nyugtom, és ezért berágtam, elmentem albérletbe...
Na ekkor találta ki az anyám, hogy ne albérletre dobjam ki a pénzt, hanem vegyek lakást, ami saját, és ebben van is ráció, ezért meg azért, mert egy csomót nyaggatott, belementem... az ügyintézés közben sorra derültek ki a dolgok, hogy mi minden nem olyan szép, mint azt előre lefestették, de nagy nehezen végig ment a folyamat, és ma reggel mentünk a szerződést aláírni, ott derült ki, hogy az apám (a ház lett volna a fedezet és közös tulajdonuk, ezért kellettek mindketten) semmit se tud a részletekről, és ott érték meglepetésként... Aztán jöttek a további meglepetések, kiderült, hogy pár elhanyagolható tételt még a hitel kézhezvétele elött kell kifizetni (hétmillióhoz képest a hetvenezer semmi, 1 százalék, de a 100ezres fizetéshez képest, amim van...), és a másik, hogy minden hónap 4-én kell törleszteni, ezt még az atyaúristen se változtathatja meg, mert ez így van, ez szabály, persze ezt előre senki se tudta, csak most utolsó percben, és egyik ügyintéző se érti, hogy miért jelent nehézséget az, hogy 64ezer forintot majdnem egy hónapig a számlámon tartsak készenlétben, tekintve, hogy 8-10-e között van fizetés a cégnél, biztos nem 100ezer az ő fizetésük, vagy őnekik nincs semmi más kötelezettségük... Persze ha valamiért nem tudok fizetni a házat árverezik, és az a ház ér vagy ötven-hatvan milliót...

Szóval nem írtam alá, és örülök neki, bár így az életben nem lesz saját lakásom. Persze én már az elején tudtam, hogy az összes pénzügyi tranzakcióra, amit a családommal folytattam én fizettem rá, miért lett volna ez kivétel? na ennyit mára... és ezt nem írtam meg előre ez így jött ki belölem, ömlött és legalább nem belül rohad tovább...

lassan szaporodnak a bejegyzéseim... pedig mindig, naponta megnézem, és nem és nem írtam közbe ide semmi újat... ez szörnyű, ráadásul depis is vagyok és most intenzív csokikúrán tengetem napjaimat, de lustaságom még a boltba menésben is akadályoz, így néha még csoki sincs itthon, nemhogy normális ennivaló, mindegy, a héten ugyis délelőttös leszek, majd a menzán bekapok valamit, legalább az főtt étel...
szóval a bejegyzéseim, mert, hogy róluk akartam írni: rendszertanilag két külön fajba sorolhatók, úgyis, mint spontán, pl ez a bejegyzés, és tervezett, előre megírt, mint a hosszabb lélegzetvételűek általában... a spontánokról nincs is mit beszélni, a másik fajta viszont először töltőtollal egy füzetbe írodik meg, tehát születését a megfelelő időpont, a töltőtoll, vagy akár a füzet hiánya is nagyban hátráltatja... erre jó példa a 'kell egy színház?' című szösszenet, melyet december 26-án este terveztem el, hogy megírok, és azóta az egyedfejlődése már produkált egy hosszas bevezetőt, de megszületni valahogyan nem akarodzik nekije
énnekem eredetileg az volt az elgondolásom, hogy az ennyire különböző síkon létező bejegyzéseket talán külön blogba kellene írni, de a tisztelt rendszer nem így gondolta, szóval a szétválogatás feladata rátok vár...
Hajrá!!!

van nekem két tevém is a teveclubon, az egyik egy lány, Zsófia főhercegnő.
még elég fiatal, de már komoly barátja van, és fiatalságához mérten szeleburdi is, tegnap is mit csinált! de nem is én mondom el, bemásolom a barátjának írt leveleit....


Kedves Díler! Nekem most nagyon rossz... Délután amikor a gazdám aludt,
akkor akartam neked írni egy gyönyörű levelet, és van a gazdámnak az a
tolla, az a tintás és azt elvettem, mert ő is mindig azzal szokott
szépeket írni, és akkor kifolyt a tinta belőle, és olyan lett a fal és
én le akartam törölni és még olyanabb lett, meg a padló meg minden, meg
a patám is és akkor felkelt a gazdám és kiabált velem! És megsikálta a
patám meg megsamponozott és utána még a sarokba is kellett állnom!
Gyere értem, mert itt engem bántanak! És én úgyis meg fogok szökni!
Ments meg!







erre a válasz:



Szia Zsófika főhercegnő!


te drága, te. remélem csak elkeseredésedben írtad, hogy elszöksz.
tudod, a tevének van olyan, hogy néha elege van mindenből. gondolj
arra, mennyi hasznod lett ebből a dologból. van egy szép kékséges
falad, padlód. ez szép lehet. még akkoris ha a gazdádnak nem tetszik.
aztán. samponnal mosott meg téged babám, akkor biztosan nagyon illatos
lehetsz. a sarokbaállítás pedig nagyon jó alkalom arra hogy meditálj
kicsit. ez jó, nem?

kérlek ne keseredj el ennyire, mert akkor a szívem megszakad. de
ha nagyon nem bírod már akkor a gazdám beszél a gazdáddal, és hátha
eljöhetsz pár napra hozzánk. ha ez mágse jönne össze akkor...

a gazdám február 14.én megy németországba 10napra, visszafelé
valószínű, hogy bp.en keresztül jön és akkor majd jól megáll a
gazdádnál és megbeszélik ezt. addig esetleg próbálkozz te is azzal,
hogy beszéljétek meg.

nagyon szeretlek.


csók

persze este még volt folytatás is:



Szia Díler !




képzeld! este festettunk felefántokat, egyik falra jobb felefántot, a
másikra meg balt, meg hozott a gazdim piros festéket és festettünk
bárányfelhőket, meg tulipánokat, meg egy csomó csomó csudi dolgot és
most tök varázsos lett a szoba és kaptam egy vadiúj igazi
polárpokrócot, pirosat, mert a régi is tintás lett és ki kellett
dobni... és vacsiztunk joghurtos gyümölcssalátát és én úgy de úgy
örülök, és úgy szeretlek, hogy nagyon!

és erre is jött válasz:




drága Zsófika főhercegnő !




nagyon szeretlek. úúú, tulipános lakásban élni...


tudod a gazdám most készül költözni... ha már ott fog lakni az új
lakásban akkor majd meghív téged is, a gazdádat is, és akkor
mindannyian festhetjük a falakat olyanra, amilyenre kedvünk tartja.

már nagyon várom. :-)




csók













és itt tart a történet most....

Kell egy színház?

Ez a kérdés merült fel bennem
karácsony másnapján, mikor is új
barátnőmmel a Körúti Színház
Második szereposztás című előadását
néztük meg. Persze már a színházba
menés ötlete sem volt olyan egyszerű... Szombaton (egy
héttel karácsony előtt) volt egy kisebb szájműtétem,
és bár nem volt különösebb
következménye, de a karácsony előtti utolsó
hetet pihenéssel töltöttem, ugyanis a doki néni
határozottan állította, hogy legalább egy
hétig nem emelgethetek, és a kormos meg vegyszerekkel
teli levegőtől még én is tartottam....
Szóval
otthon pihentem, unatkoztam, csetteltem....
Ott a cseten
említette meg valaki (ha személyeskedni akarnék,
azt írnám, hogy vírus69 volt), hogy van két
jegye a Padlásra... Ezen elgondolkodtam... Mióta
elköltöztem a szülői házból azóta
nem jártam a padláson, az albérletben ilyen
nincs, viszont a musicalt kétszer is láttam, és
nagyon tetszett...
Sajnos kiderült, hogy csak 9-én
játsszák legközelebb, és mivel a barátnőm
nem pesti, ezért még tavaly vissza kellett utaznia,
szóval ez az ötlet nem nyert...

A barátnőmnek van egy barátnője, aki
itt lakik, és ragaszkodtak ahhoz, hogy egy napot együtt
tölthessenek. Én visszaemlékezvén egy
réges-régi esetre (egy héttel ezelőtt volt)
bosszút forraltam, illetve nem is forraltam, mert pont akkor,
karácsony előtt ment tönkre a forralóm, szóval
csak fújkáltam, keblemen melengettem a gondolatot, míg
össze nem állt az egész:

A Gonosz csak a múlt héten írogatta
az sms-eit, hogy ott van a Drágánál (ez nem
valami szentimentális elnevezés, csak a telefonszámláim
és a létminimum összehasonlítása
során ötlött fel bennem), és most
irigykedhetek, mert ők olyan jól együtt vannak,
beszélgetnek és... tehát ez lázítja
a vért, megmértem, egészen 37,5°C-ra
lázította és még lázcsillapítóm
se volt... tehát bosszú! Akartok egy napot együtt?
Legyen! Legyen mondjuk a kedd... kedden hajnalba érkezik a
Drága, és mivel éjjel utazott ezért
fáradt, szóval délelőtt alvás, amit a
Gonosz se bánhat, lévén nem korán kelős
fajta, aztán, hogy örüljön átmehetünk
ebédre (feltételek hiányában úgyse
tudok főzni...) és akkor egész nap együtt
lehetnek... estig, mert akkora szereztem a jegyeket, és nehogy
már túl sokat beszélhessenek nyugodtan, és
a Gonosz szerdán már dolgozik.

Szóval ezt egész jól kiterveltem!
Aztán persze a nők is szervezkedtek, és a vége
az lett, hogy az egész nap a mi kettőnké volt a
Drágával és a színházba is csak mi
mentünk... de mit mentünk? Rohantunk, futottunk,
szaladtunk, loholtunk, és a végén teljes másfél
perccel a kezdés előtt oda is értünk, és
itt a vége....

A bevezetőnek...