Ez a kérdés merült fel bennem
karácsony másnapján, mikor is új
barátnőmmel a Körúti Színház
Második szereposztás című előadását
néztük meg. Persze már a színházba
menés ötlete sem volt olyan egyszerű... Szombaton (egy
héttel karácsony előtt) volt egy kisebb szájműtétem,
és bár nem volt különösebb
következménye, de a karácsony előtti utolsó
hetet pihenéssel töltöttem, ugyanis a doki néni
határozottan állította, hogy legalább egy
hétig nem emelgethetek, és a kormos meg vegyszerekkel
teli levegőtől még én is tartottam....
Szóval
otthon pihentem, unatkoztam, csetteltem....
Ott a cseten
említette meg valaki (ha személyeskedni akarnék,
azt írnám, hogy vírus69 volt), hogy van két
jegye a Padlásra... Ezen elgondolkodtam... Mióta
elköltöztem a szülői házból azóta
nem jártam a padláson, az albérletben ilyen
nincs, viszont a musicalt kétszer is láttam, és
nagyon tetszett...
Sajnos kiderült, hogy csak 9-én
játsszák legközelebb, és mivel a barátnőm
nem pesti, ezért még tavaly vissza kellett utaznia,
szóval ez az ötlet nem nyert...
A barátnőmnek van egy barátnője, aki
itt lakik, és ragaszkodtak ahhoz, hogy egy napot együtt
tölthessenek. Én visszaemlékezvén egy
réges-régi esetre (egy héttel ezelőtt volt)
bosszút forraltam, illetve nem is forraltam, mert pont akkor,
karácsony előtt ment tönkre a forralóm, szóval
csak fújkáltam, keblemen melengettem a gondolatot, míg
össze nem állt az egész:
A Gonosz csak a múlt héten írogatta
az sms-eit, hogy ott van a Drágánál (ez nem
valami szentimentális elnevezés, csak a telefonszámláim
és a létminimum összehasonlítása
során ötlött fel bennem), és most
irigykedhetek, mert ők olyan jól együtt vannak,
beszélgetnek és... tehát ez lázítja
a vért, megmértem, egészen 37,5°C-ra
lázította és még lázcsillapítóm
se volt... tehát bosszú! Akartok egy napot együtt?
Legyen! Legyen mondjuk a kedd... kedden hajnalba érkezik a
Drága, és mivel éjjel utazott ezért
fáradt, szóval délelőtt alvás, amit a
Gonosz se bánhat, lévén nem korán kelős
fajta, aztán, hogy örüljön átmehetünk
ebédre (feltételek hiányában úgyse
tudok főzni...) és akkor egész nap együtt
lehetnek... estig, mert akkora szereztem a jegyeket, és nehogy
már túl sokat beszélhessenek nyugodtan, és
a Gonosz szerdán már dolgozik.
Szóval ezt egész jól kiterveltem!
Aztán persze a nők is szervezkedtek, és a vége
az lett, hogy az egész nap a mi kettőnké volt a
Drágával és a színházba is csak mi
mentünk... de mit mentünk? Rohantunk, futottunk,
szaladtunk, loholtunk, és a végén teljes másfél
perccel a kezdés előtt oda is értünk, és
itt a vége....
A bevezetőnek...